Szeretettel üdvözlünk a 325i oldalon!

Szerző: Vojna Motorsport

2014. szeptember 27. 13:24

 

Az oldal célja, hogy információval lássunk el benneteket az elkövetkező és a már lefutott versenyekről, beszámolókban és képanyagokban egyaránt.

A Vojna Motorsport egy 2009-ben alakult versenycsapat, aminek születése a magyarországi BMW 325i Challenge első évével tehető egy időben. Az kezdeti időszakban a magyar, késöbb pedig csatlakozva az Osztrák bajnoksághoz lépett előre a csapat, mind eredmények, mind pedig tapasztalatok terén.

Köszönhetően a majdnem 20 évnyi BMW szerviztapasztalatnak, és persze a precíz és kitartó munka beleadásának, meg is lett az eredménye, hisz a külföldi szereplés is titkon várt sikereket hozott. Az évek során sikerült elérni, hogy Európa egyik legjobban felkészült és legeredményesebb csapata legyen a Vojna Motorsport, akivel a mezőny számol,ha rajthoz áll.

A BMW 325i Challengeről bátran elmondható, hogy Európa legnépesebb márkakupája, hiszen egy futamon belül akár több mint 40 egyforma képességű versenyautó indul, amelyek természetesen egy nagyon szigorúan betartatott szabályrendszer szerint épülnek. A többi márkakupával ellentétben viszont egy szempontból különbözik, és ez a költségek. Egy komplett versenyhétvége töredéke egy éppen aktuális „bevásárlókocsi” versenynek.

Az elkövetkezendő időszak legfontosabb tennivalója, hogy a meglévő versenyzők mellé újakat toborozzunk, akikkel szintén a jó eredményt megcélozva érhetünk el további sikereket.

 

Toyo Tires Saisonfinale, Red Bull Ring (A)

.

Program:

szeptember 26., szombat

08:00 Időmérő 1

14:20 Verseny, 15. forduló

bővebben

szeptember 27., vasárnap

10:15 Időmérő 2

15:35 Verseny, 16. forduló

bővebben

Hátralévő idő:

Közelgő események